
Mogyorósi Eszter
Lovaskultúra Oktató, Lovas Coach,
Rajzelemzési Szakértő
Végzettségeim
Lovaskultúra Oktató
Testnevelési Egyetem
Lovas Coach Alapképzés
Állatasszisztált-tréning & Coaching Központ
Rajzelemzési Intézet
Rólam
1975-ben születtem. Ekkor kezdődött minden. Meggyőződésem, hogy a gyerekek a lovak szeretetével a szívükben születnek. Én is. Tanulmányaim eleinte más irányba vittek, de minden tudásom ahhoz segített hozzá, hogy felfedezzem az ember és környezete közötti harmóniát. Ez vezetett a saját önismereti utamhoz is és később a lovakhoz.
Első igazi találkozásom a lovakkal 2006-ban történt. Gyermekeimet vittem lovagolni, akkor még tartottam némi távolságot a lovaktól. Egy évre rá már én is lovon ültem, azóta pedig az életem meghatározó része lett a lovaglás. Már ekkor éreztem magamon, hogy a lovas élet sok mindent megváltoztat az életemben – nem csak az időbeosztásomat. Hamar rácsodálkoztam, hogy kislányom, aki szintén kitartóan lovagolt, rövid időn belül mekkora változást mutat a készségeiben, mozgáskultúrájában, testtudatosságában, tanulmányaiban, társas kapcsolataiban és személyiségében is rengeteget fejlődött, formálódott. A lovaglás fizikai jótékony hatásairól számtalan tanulmány szól, az eredmények pedig lenyűgözők.
Ahogy gyermekkorban, úgy a felnőtt korban való lovaglásnak is megvannak a jótékony hatásai, azonban van egy egyedülálló előnye is: hogy sokkal tudatosabban vagyunk jelen. A felismerések és analógiás gondolkozás segít felfedezni a párhuzamokat, lovaglás és viselkedési formáink között.
Ahogy egyre inkább magával ragadt a lovas élet, úgy kezdtem el mélyebben foglalkozni az önismerettel is. Egyik hozta a másikat. Fejlesztettem magam, megismertem, elfogadtam és átírtam egyes nehézségeim. Ez a munka azóta is tart. De most már más segítségével – a lovammal.
2013. januárjában lett saját lovam. Rámtalált. Nem is tudtam akkor még, hogy mennyire szükségem van rá, és hogy ő egy új kapocs az önismeret és a lovaglás között. Az út, ami saját magunkhoz vezet. És már nem csak önelfogadást hoz, hanem azon nehézségek feloldásához irányít, amit addig képtelen voltam átlépni.
Apacs miatt beiratkoztam a Testnevelési Egyetem Lovaskultúra oktató képzésére. Nem oktató akartam lenni (akkor még), csupán még többet, azaz mindent megtudni a lovakról – lókiképzésről, a lovak és emberek kapcsolatáról.
Az életben, ha jó úton járunk, valahogy mindig többet kapunk, mint reméljük. Most is így lett. Hihetetlen sokat tanultam szakemberektől, tanároktól, lovas társaktól. Kezembe adtak olyan ismereteket, szakirodalmat és tanulmányokat, amelyek tapasztalásokkal kiegészítve egy merőben új ló-ember kapcsolatot tárt fel előttem.
Az egyetem után éreztem, megtaláltam valamit, amit nem is tudtam, hogy kerestem, és amelyet ma már hivatásomnak nevezek. Minden lovas pillanatban képes lettem meglátni azt az üzenetet, rezgést, érzelmi reakciót, ami a lovas életéről szól. Ez az a dolog, amiért én valójában lovas lettem. Innen már csak egy lépés volt az Állatasszisztált-tréning & Coaching Központ képzése. Itt rendszereződött és egészült ki még több tudással bennem mindaz, amit most már, mint szakma gyakorolhatok. Segítője lettem olyan emberek számára, akik az önismeret útján elindultak. Itt tárult fel előttem igazán, hogy mekkora hatással van a ló olyan emberekre is, akik nem lovagolnak, akik csak a földről, a ló mellől kerülnek közelségbe a lóval. Gyakran az első találkozások itt, nálam valósulnak meg….és még is, mély hatással van az emberekre.
Folyamatos lovas és önismereti továbbképzések mellet 2020-ban okleveles rajzelemzési szakértőként végeztem Prof. Dr. Vass Zoltán pszichológus által vezetett rajzvizsgálati továbbképzési programon . Ez az a terület, ami segít feltárni a nehézségek, elakadások valódi okát. Tökéletes kiegészítése a lovas foglalkozásoknak. Hogy miért? Mert a rajzokban és a lovakkal való foglalkozáskor is feltárul mind az, ami a tudattalanban megbújik, amit nem az egónk irányít. Tükör, amiben önmagunkról olvashatunk. Egyértelmű, és ami lényeges, őszinte jelzések. Amikor önmagunkkal foglalkozunk, legfontosabb, hogy őszinték tudjunk lenni.
Mai napig tanulok. Folyamatosan képzem magam és fejlesztem a belső érzékelésem is, hogy a legtöbbet nyújthassam segítőként a hozzám érkezőknek. Emellett lovasoktatóként tanítok kicsiket és nagyokat, mely rengeteget segíti a fejlődésemet a visszajelzések által.
Lovas foglalkozásokat tartok, rajzelemzéssel kiegészítve. Egyének és párok számára is.
lorafel@mogyorosi.hu
Kövesd a Lóra Felt a Facebookon:
